Mit ad az oldal?
 
Tudástár
Fizess tudásoddal!

Magántanárok, akik csak Rád várnak...

Takáts Gergely Matematika magántanár

Takáts Gergely matematika magántanár adatai
Takáts Gergely
Matematika magántanár
Budapest

MATEK PÓTVIZSGA? NE KOCKÁZTASS!

FIGYELEM: Kérd el az ingyenes tanulmányt: A legfontosabb tippek, hogy sikerüljön a matek pótvizsga! Ehhez csak annyit kell tenned, hogy írj egy üzenetet vagy sms-t az email címeddel, és a következő munkanapon, vagy még korábban megkapod!

Kedves Középiskolás,

Lehet, hogy most totális csődnek érzed a helyzetet. Lehet, hogy félsz, hogy egész nyáron tanulhatsz, vagy elvesztheted az osztálytársaidat.

Ne bántsd magad emiatt, hiszen sok oka lehet, hogy így alakult. Még nincs minden veszve! Ha most elkezded a felkészülést, akkor elkerülheted az évismétlést, sőt, még büszke is leszel magadra, hogy sikerült!

Takáts Gergely vagyok, és már más, hozzád hasonló cipőben járó diáknak is segítettem, hogy sikeres pótvizsgát tegyen. Matek-fizika szakon végeztem az ELTE-n.

Teljesen átérzem a helyzetedet, mert nekem is volt már egy nagyon necces utóvizsgám, ahol pont egy magántanár húzott ki a bajból!

Az évek során kidolgoztam egy felkészülési módszert, amely szinte az összes matekvizsgán garantálja a jó eredményeket, legyen az pótvizsga, vagy emelt szintű felvételi. Ezt egyrészt a korábban említett saját, másrészt a tanítványaim felkészítése során szerzett tapasztalatomból állítottam össze.

Gyakran előfordul, hogy egynél több jegyet is javít egy diákom. Volt olyan tanítványom, aki 3 intenzív hét alatt készült fel velem fel a matek érettségire: 1-esről indultunk, és 4-es dolgozatot írt! (Ezen még én is meglepődtem.)

Szeretnéd, hogy a Te történeted is happy enddel végződjön?

Képzeld el a következőt:

• Együtt átvesszük az anyagot, szemléletes példákkal, amíg mindent megértesz
• Egyszerű feladatokkal sikerélményt szerzel, és kevésbé lesz ijesztő számodra a matek
Sikeresen levizsgázol, és büszke leszel magadra, hogy megcsináltad!
• Tanulásmódszertani trükköket is megtudhatsz tőlem, hogy soha többé ne kelljen pótvizsgáznod
• Pihenni, szórakozni is marad időd!

Jól hangzik? Hajlandó vagy a sikerért Te is áldozni?

Ha igen, keress meg, és elküldöm neked az ingyenes pótvizsga-tippeket!

Kíváncsi vagy, hogy a többiek miért szeretnek hozzám járni?

"Mert itt nem feleslegesen fizetsz a matematikáért" - Kristóf, ő tavaly tett sikeres pótvizsgát

"Gergõ abban volt más, hogy amint közösen beazonosítottuk, hogy hol maradtam le, kitartóan, sokszor körüljárva, újra és újra magyarázta, amíg meg nem értettem az anyagot" - Réka, ő 20 év kihagyás után, anyukaként találta magát szembe magát az egyetemi matekkal (5-öst kapott!)

Tudom, nem tartozom az olcsó tanárok közé. Találhatsz számos olyat is, aki nem töltött éveket a tanári diploma megszerzésével, vagy nincs komoly tapasztalata a pótvizsgára felkészítésben. A kérdés, hogy akarsz-e kockáztatni egy évet az életedből?

Ha nem akarsz kockáztatni, hanem mindent megtennél, hogy sikerüljön a vizsgád, akkor keress meg, és kérd el az ingyenes pótvizsga-tippeket!

(Amikor hívsz vagy írsz, kérlek említsd meg, hogy a Tanárajánló oldalon láttad a hirdetésem. Köszi!)

Üdv,
Takáts Gergely
  HKSzCsPSzV
DE
 
 
DU
 
 
 
 
E
 
 
 
 
Matematika  
(középiskolai)
6000 Ft/45'
Programozás  
(egyetemi)
8000 Ft/45'
Gépi tanulás  
(egyetemi)
8000 Ft/45'
Analízis  
(egyetemi)
6000 Ft/45'
Diszkrét matematika  
(egyetemi)
6000 Ft/45'
Java programozás   
(egyetemi)
8000 Ft/45'
Python  
(egyetemi)
8000 Ft/45'
Statisztika  
(egyetemi)
6000 Ft/45'
 
Felsős reál tárgyak
6000 Ft/45'
Oktatási gyak.: 5 év
Vállalok: online, csoportos oktatást
Felkészítek: érettségire, egyetemi vizsgára, nyelvvizsgára, pótvizsgára
Oktatási módszerem: önálló munka, házifeladat, részletes magyarázat, gyakorlatorientáltság
Stílusom: tegeződő
Kedvenc témám: mesterséges intelligencia
Otthon fogadok:
Bp.,IX. ker.
BKV megközelítés:
M3, M4
2
Csepeli hév

Mensch Henrik Olasz magántanár

Mensch Henrik olasz magántanár adatai
Mensch Henrik
Olasz magántanár
Budapest

Olasz és angol tanítás empatikus tanárral!!

Sziasztok!
Mensch Henrik vagyok, több éves tanítási tapasztalattal rendelkezem. Több tanítványom is sikeresen teljesítette az olasz középfokú nyelvvizsgát, egyikük külkereskedelmi szaknyelvből vizsgázott, de év végi osztályzatok felhozásában is közreműködtem.
Megértő és empatikus vagyok, a tanítványaim visszajelzései alapján lelkileg is tudok segíteni a felkészülésben, hogy a tanulásra tudjanak figyelni.
A tanítási módszereket és a segédanyagokat a Ti igényeitekhez igazítom.
Két főnek is tartok órát.
  HKSzCsPSzV
DE
 
 
 
 
 
 
 
DU
 
 
 
 
E
 
 
 
 
 
Olasz  
(középiskolai)
5000 Ft/60'
Angol  
(középiskolai)
5000 Ft/60'
Vélemények
Vállalok: , fordítást, tolmácsolást
Felkészítek: érettségire, nyelvvizsgára, pótvizsgára
Oktatási módszerem: részletes magyarázat
Stílusom: laza, tegeződő
Otthon fogadok:
Bp.,XV. ker.
BKV megközelítés:
Kisf.
25, 125, 5

Maráczi Hajnalka Német magántanár

Maráczi Hajnalka német magántanár adatai
Maráczi Hajnalka
Német magántanár
Szombathely

Sok HANG- és VIDEÓanyaggal BESZÉDKÖZPONTÚ NÉMET nyelvtanítás SZOMBATHELYEN

Kedves Nyelvtanuló!


Német nyelvből kezdőtől középfokig nyelvoktatást, korrepetálást, NYELVVIZSGÁra, érettségire, valamint német/osztrák ÁLLÁSINTERJÚra felkészítést vállalok Szombathely belvárosában.

KÜLFÖLDI MUNKAVÁLLALÓk számára is tartok a SZAKMÁKnak megfelelő, CÉLIRÁNYOS felkészítést. (pl.: betegápoló, építőiparban, vendéglátásban, szépségiparban dolgozók, ruhabolti eladó, stb.)

Óráimon tanítok nyelvtant és szavakat is, de első sorban beszélni szeretnélek megtanítani már az első órától kezdve.

Rengeteg HANGanyaggal és VIDEÓval dolgozom a könnyebb és szórakoztatóbb megértés és elsajátítás céljából. Ezeket oda is adom OTTHONI FELHASZNÁLÁSra :-)

Használok INTERAKTÍV TÁBLÁkat is a német nyelvtan könnyebb begyakorlása érdekében. Ezek olyan játékos, online feladatok, amelyek megoldásának helyességéről a digitális platform azonnali visszajelzést ad, így akár önállóan is használható és akár a buszon telefonról is elérhető.

Módszerem mindenki számára könnyen érthető és elsajátítható.

Keress bátran ha el szeretnéd sajátítani a német nyelvet vagy egyszerűen csak NÉMETÜL BESZÉLGETNI szeretnél!

Tananyagomat a diák céljaihoz/igényeihez igazítom.

Vállalok személyes és online németórákat is!

Óradíj: 6000 Ft / 50 perc és 4000 Ft/fő/60 perc ha ketten jöttök.
  HKSzCsPSzV
DE
 
 
DU
 
 
E
 
 
Német  
(általános)
6000 Ft/50'
Vállalok: online oktatást
Oktatási módszerem: önálló munka, házifeladat, részletes magyarázat, stabil elméleti alapok, gyakorlatorientáltság
Stílusom: laza, tegeződő
Otthon fogadok:
Szombathely
BKV megközelítés:

Zsigmondné Dr. Angol magántanár

Zsigmondné Dr. angol magántanár adatai
Zsigmondné Dr.
Angol magántanár
Világszerte

Sikeres nyelvtanulás! Tudok segíteni! Most akció!

Minőségi általános és szakmai(üzleti, gazdasági, műszaki)angol és orosz, valamint magyar nyelvoktatást biztosítok egyénileg.Nagy tapasztalattal rendelkező, angol nyelvészetből doktorált, akkreditált nyelvvizsgáztató nyelvtanár vagyok.Felkészítés érettségire, általános, illetve szakmai nyelvvizsgára,munkahelyi előmenetelhez és külföldi munkához.
  HKSzCsPSzV
DE
 
 
 
DU
 
 
 
 
E
 
 
 
 
Angol  
 
5500 Ft/45'
Angol  
(üzleti nyelv)
6500 Ft/45'
Orosz  
 
5000 Ft/45'
Vélemények
Oktatási gyak.: 35 év
Vállalok: online oktatást
Felkészítek: OKJ-ra, érettségire, egyetemi vizsgára, nyelvvizsgára, pótvizsgára
Oktatási módszerem: házifeladat, nagy lépésekben haladás, részletes magyarázat, stabil elméleti alapok, gyakorlatorientáltság
Stílusom: tegeződő
BKV megközelítés:

Koenig Gabriella Német magántanár

Koenig Gabriella német magántanár adatai
Koenig Gabriella
Német magántanár
Veszprém, Balatonfüred

Német anyanyelvű, Svájcban végzett német-francia tanár

Diplomás, német anyanyelvű német-francia középiskolai tanár vagyok. Svájcban születtem, végeztem az iskolákat, egyetemet. Tíz éven át tanítottam, érettségiztettem svájci gimnáziumokban német és francia ajkú fiatalokat. Gyakorló nyelvtanárokat mentoráltam és vizsgáztattam. Svájc többnyelvűségének, a magas színvonalú nyelvoktatásnak úgymint számos utazásaimnak köszönhetően az angol és olasz nyelveket is folyékonyan beszélem.

Néhány éve hazatelepültünk családommal és magán tanítást vállalok kezdőknek és haladóknak egyéni igények szerint: nyelvtanrendszerezés; szókincs- és stílusfejlesztés, kötetlen társalgás; különböző nyelvvizsgákra való felkészítés; irodalom eredeti nyelven. Igény esetén szívesen tájékoztatok a svájci szokásokról, szabályokról, szolgálok hasznos kapcsolatokkal. Csoport esetén kedvezményes ár.

Tolmácsolásokat, fordításokat és lektorálásokat szintén vállalok.

Nyolc éve dolgozom magántanárként és oktatok németet, franciát, angolt, olaszt, svájci németet és magyart mint idegen nyelvet. Csoportokat tanítok, céges oktatásokat vállalok, különböző nyelv- és egyetemi vizsgákra készítek fel, tolmácsokat mentorálok kül- és belföldön egyaránt, személyesen vagy online (az online-óráknak magasabb a díjuk).

Ha valaki több anyanyelvvel nő fel, nem csak természetes állapotnak tekinti a nyelvek közötti kapcsolást, de a nyelvtani szerkezetekre is egyedi rálátást nyer, ami könnyíti, gyorsítja a nyelvoktatást. Óráim sajátossága, hogy beszédcentrikussággal, logikus magyarázatokkal és kevés magolással (koncentrált tanulással) igyekszem diákjaimat a lehető leggyorsabban céljukhoz eljuttatni: a nyelv sikeres használatához.

FONTOS: A felsorolt nyelveket bármilyen más nyelven is (nem csak magyarul) tanítom, tehát fordulhat hozzám német, francia, angol vagy olasz ajkú tanítvány is!

Honlapomon tájékozódhat referenciáimról, régi diákok nyilatkozatairól és egyéb részletekről.
  HKSzCsPSzV
DE
 
 
DU
 
 
E
 
 
 
 
 
 
 
Német  
(egyetemi)
5500 Ft/45'
Francia  
(egyetemi)
5500 Ft/45'
Angol  
(nyelvvizsga)
5500 Ft/45'
Olasz  
(nyelvvizsga)
5500 Ft/45'
Vélemények
Oktatási gyak.: 16 év
Vállalok: online, céges, csoportos oktatást, fordítást, tolmácsolást
Felkészítek: ECDL-re, OKJ-ra, érettségire, egyetemi vizsgára, nyelvvizsgára, pótvizsgára
Oktatási módszerem: gyakorlatorientáltság
Stílusom: szigorú
Otthon fogadok:
Veszprém
Házhoz megyek:
Budapest, Tapolca, Balatonfüred, Ajka
BKV megközelítés:

Szabó Árpád Angol magántanár

Szabó Árpád angol magántanár adatai
Szabó Árpád
Angol magántanár
Budapest

Matek, Angol, Infó, -Minden Vizsga, s Tz egyszerű...

English version on the other tab.

Az óráimat személyesen a belvárosban vagy igény esetén online tartom.
Segítek felkészülni, felzárkózni az áhított szintre.


Fiatal, lendületes, tapasztalt srác vagyok, aki mindig is irtózott az iskolától és a tanároktól, úgyhogy a konfrontációk elkerülése végett inkább csak jó jegyekkel rendelkeztem.

Később rájöttem hogy ez a tudás, és sok külföldi tartózkodásom miatt nagyban megváltozott látásmód átadható.

Nagyon szeretem a nyelveket, fénykoromban 7 nyelven tudtam, ugyan mára folyékonyan mindössze 4en beszélek...

Manapság sajnos egyre kevesebb jó tanárt találsz, akik jók voltak, mára már kiöregedtek, akik meg nem ütötték meg a mércét, rájuk kár is szót pazarolni...

Angol -felső vagy középfokú nyelvvizsga felkészítés, illetve bármely iskolai tananyag 9900 Ft/44p
Hungarian_language -everything you might need 9900 Ft/40min
Informatika -IT -office 8750 Ft/40p
Matematika -középiskolai, egyetemi illetve érettségire való felkészítés 9900 Ft/44p
Math in English language -Highschool, Uni, Final exams, SATs, IB 14.000 Ft/42p

Én a legjobbat keresem, hirtelen sok időm lett, így ismét belefogok egy régi hobbimba...

Sok tanév távlatából, ezen évek tapasztalatával bármely igyekvő nebulót hozzá tudom segíteni a
vágyott jobb jegyhez;
eredményes pótvizsgához;
közép- vagy emelt érettségihez;
egyetemi felvételhez.


Ha meggyőztelek, akkor itt az ideje egy ingyenes próbaórának, ezzel csak nyerhetsz, ha mást nem, akkor tapasztalatot...
*a főoldalon feltüntetett árak, Csoportos oktatásra vonatkoznak és fejenként értendők
**Igény esetén, felár ellenében házhoz megyek.
***Az óra átütemezésére, az órát megelőző 48 órában van lehetőség.
  HKSzCsPSzV
DE
 
 
DU
 
 
E
 
 
 
Angol  
(nyelvvizsga)
3300 Ft/40'
Web programozás  
 
Informatika  
(office)
3500 Ft/45'
Matematika  
(korrepetálás)
3200 Ft/40'
Valószínűségszámítás  
 
Üzleti kommunikáció  
 
Operációkutatás  
 
Analízis  
 
 
Felsős reál tárgyak
3400 Ft/40'
Vélemények
Oktatási gyak.: 4 év
Vállalok: online, céges, csoportos oktatást, tolmácsolást
Felkészítek: érettségire, egyetemi vizsgára, nyelvvizsgára, pótvizsgára
Oktatási módszerem: részletes magyarázat
Otthon fogadok:
Bp.,V. ker.
Házhoz megyek:
Budapest
BKV megközelítés:
Kisf., M2, M3
105, 9, 115
2, 47, 49

Cappello Marta Olasz magántanár

Cappello Marta olasz magántanár adatai
Cappello Marta
Olasz magántanár

Professzionális, precíz, gyors és hatékony olasz nyelvoktatás, minden szinten.

Professzionális, precíz, gyors és hatékony olasz nyelvoktatás, minden szinten, bármely céllal, eredményes, lendületes, sok évet Olaszországban élt nyelvtanárral.

Keress bizalommal bármely elérhetőségemen.
  HKSzCsPSzV
DE
 
 
 
 
 
 
 
DU
 
 
 
 
 
 
 
E
 
 
 
 
 
 
 
Olasz  
 
5000 Ft/60'
Vélemények
Vállalok: online oktatást

Kazai Ági Énekhangképzés magántanár

Kazai Ági Énekhangképzés magántanár adatai
Kazai Ági
Énekhangképzés magántanár
Budapest

HANGKÉPZÉS,JAZZÉNEK,SZOLFÉZS,ZONGORA OKTATÁS

Nyugat-európai egyetemen képzett, Zeneakadémia mesterszakos diplomával rendelkező jazzénekes oktatást vállal. 20 éves oktatási, színpadi- és stúdió gyakorlat, személyre szabott, kreativitás-fejlesztő módszer. Készségfejlesztés, felvételire való felkészítés, igény szerint szolfézzsal egybekötött órák. Tanítványai többek között a hazai zenei élet kiváló szereplői, mint például Szalóki Ági, Bocskor Bíborka, Péterfy Bori, Jónás Vera, Ónodi Eszter, Pátkai Rozina, Harcsa Veronika.

Tanított tárgyak: klasszikus hangképzés, jazz-ének, szolfézs-zeneelmélet, jazz-elmélet, zongora.


  HKSzCsPSzV
DE
 
 
DU
E
Énekhangképzés  
 
12000 Ft 
Jazz ének  
 
12000 Ft 
Zongora  
 
12000 Ft 
Szolfézs  
 
12000 Ft 
Vélemények
Oktatási gyak.: 20 év
Vállalok: online oktatást
Oktatási módszerem: önálló munka, házifeladat, nagy lépésekben haladás, részletes magyarázat, stabil elméleti alapok, gyakorlatorientáltság
Stílusom: laza, tegeződő
Otthon fogadok:
Bp.,II. ker.
BKV megközelítés:
M2
11, 111, 291
4, 6

Vadnai Zsolt Elektronika magántanár

Vadnai Zsolt elektronika magántanár adatai
Vadnai Zsolt
Elektronika magántanár

Te vagy fontosabb, nem a tananyag!

Tanulási problémáid vannak?
Úgy érzed, nem értenek meg?

A Zseniképző a te nyelveden szól!
Nekünk te vagy fontosabb, nem a tananyag, amelyet:
– nem "leadunk", hanem elmesélünk a te nyelveden;
– összegyúrunk, átdolgozunk, hogy neked szóljon;
érdekessé teszünk, segítjük felfedezni;
megértesz, mert ismerőssé válik;
– megtanítunk úgy visszamondani, hogy "ők is megértsék".
Mert lehet, hogy a rendszernek vannak tanítási problémái...



Matematika, fizika, kémia, magyar nyelvtan, biológia?
Villamosságtan, elektronika, elektrotechnika?
Programozás, informatika, digitális kultúra?


Tanulj többet, fizess kevesebbet!
Több és hosszabb alkalmakkal az óradíjad csökken!
(Este és hétvégén magasabb díj érvényes.)


"A legtöbb tanár arra vesztegeti idejét,
hogy olyan kérdéseket tegyen fel, amivel kiderítheti,
mi az, amit a diák nem tud;
míg a kérdezés igazi művészetének azt kell felfedezni,
amit a tanuló tud vagy tudni képes
."
(Albert Einstein)
  HKSzCsPSzV
DE
 
DU
 
E
 
 
Elektronika  
(középiskolai)
11700 Ft/45'
Elektrotechnika  
(középiskolai)
11700 Ft/45'
Fizika  
(középiskolai)
11700 Ft/45'
Kémia  
(középiskolai)
11700 Ft/45'
Matematika  
(középiskolai)
11700 Ft/45'
Biológia  
(középiskolai)
11700 Ft/45'
Magyar nyelvtan  
(középiskolai)
11700 Ft/45'
 
Felsős reál tárgyak
11700 Ft/45'
Vélemények
Oktatási gyak.: 23 év
Vállalok: csoportos oktatást
Felkészítek: érettségire, egyetemi vizsgára, pótvizsgára
Oktatási módszerem: önálló munka, részletes magyarázat, stabil elméleti alapok, gyakorlatorientáltság
Stílusom: laza, tegeződő

Sárosi László Matematika magántanár

Sárosi László matematika magántanár adatai
Sárosi László
Matematika magántanár
Pilisvörösvár

Matek - fizika -kémia

Matek konzultáció , korrepetálás , szinten tartás.
Ált.iskola felső tagozatos , közép iskola közép és emelt szinten. Pótvizsgákra és érettségire való felkészítés az iskolai szünetekben is.
A hét minden napján .
Délelőtt megbeszélés szerint.
Délután 15-17 , 17-19 és este 19-21 óráig.
Személyes találkozón vagy online .
Intenzív,55 perces óra,5 perc szünettel.
Lehetőség van kiscsoportos foglalkozásokra is.
Pilisvörösvár, Piliscsaba, Solymár ,Üröm , Pilisszentiván, Pilisborosjenő településeken.
  HKSzCsPSzV
DE
 
 
 
 
 
 
 
DU
 
 
 
 
 
 
 
E
 
 
 
 
 
 
 
Matematika  
(általános)
Matematika  
(elmélet)
Matematika  
(érettségi)
Matematika  
(gyakorlat)
Matematika  
(korrepetálás)
Matematika  
(középfok)
Matematika  
(emelt szintű érettségi)
 
Alsós tárgyak
 
Felsős reál tárgyak
 
Vélemények
Oktatási gyak.: 23 év
Vállalok: online oktatást
Felkészítek: érettségire, pótvizsgára
Oktatási módszerem: részletes magyarázat, stabil elméleti alapok, gyakorlatorientáltság
Otthon fogadok:
Pilisvörösvár
Házhoz megyek:
Solymár, Üröm, Pilisszentiván, Pilisborosjenő
BKV megközelítés:

Juhos Petra Német magántanár

Juhos Petra német magántanár adatai
Juhos Petra
Német magántanár
Miskolc

Német korrepetálás, nyelvvizsgára felkészítés, fordítás

Német korrepetálást, érettségire, alap-közép- és felsőfokú nyelvvizsgára, pótvizsgára felkészítést, valamint fordítást vállalok minden korosztálynak.A tanulók igényeihez igazítom a tempót.

Egy óra= 45 perc

Okleveles német tanár és fordító vagyok.
  HKSzCsPSzV
DE
 
 
 
 
 
 
DU
 
 
 
 
E
 
 
 
 
 
 
 
Német  
(korrepetálás)
Német  
(középiskolai)
Vélemények
Vállalok: online oktatást, fordítást, tolmácsolást
Felkészítek: érettségire, nyelvvizsgára, pótvizsgára
Oktatási módszerem: házifeladat, részletes magyarázat, stabil elméleti alapok, gyakorlatorientáltság
Stílusom: tegeződő
Otthon fogadok:
Miskolc
BKV megközelítés:

Beöthy Ágnes Angol magántanár

Beöthy Ágnes angol magántanár adatai
Beöthy Ágnes
Angol magántanár
Szeged, Világszerte

Művelem és szeretem a "nyelveimet"

Beöthy Ágnes, angol-olasz szakos nyelvtanár és tolmács vagyok.

A Szegedi Tudományegyetem Idegennyelvi Intézetében tanítottam több, mint 15 évig, elsősorban angol nyelvet (általános-és szaknyelveket: Business English, média, International Relations). A nyelvvizsga-felkészítés, illetve nyelvvizsgáztatás is fontos része volt munkámnak.

Több évig dolgoztam a magánszférában (nyelviskola, cégek), ahol a nyelvoktatás, nyelvvizsgára felkészítés mellet a tolmácsolás is feladataim közé tartozott.

2010-2016-ig Olaszországban tartózkodtam, ahová most is gyakran járok:) angol/olasz tolmácsként és asszisztensként dolgoztam egy magánvállalatnál. Az üzleti nyelv napi használata segít(ett) tökéletesíteni annak tanítását.

Imádok tanítani, sok éves tanítási tapasztalatom garancia a minőségi munkára.



Ha érdekli, mi a véleménye sikeres tanítványaimnak rólam , kérem, kattintson az adatlapomon szereplő VÉLEMÉNYEK opcióra.

Angolból vállalok általános oktatást (beszédközpontú, erős nyelvtani alapokkal),korrepetálást, az iskolai nyelvóra hiányosságait pótló ill. fejélesztő TANÍTÁST, pótvizsga-, érettségi-ill. nyelvvizsga-felkészítést, egyetemi vizsgára (ACADEMIC) felkészítést, külföldi tanulmányokhoz/felvételihez/ösztöndíjhoz beszédfejlesztést, külföldi munkavállaláshoz "felkészítést", kommunikáció-fejlesztést, szakdolgozathoz fordítást, valamint a "tanuló" céljaihoz igazodó oktatást,
elsősorban ONLINE.


Olasz nyelv : általános oktatás, korrepetálás, kommunikáció-fejlesztés, tolmácsolás és "olasz temperamentum" (főzhetünk is együtt olaszul:))).

Mindkét nyelven tolmácsolok/fordítok is.



Dupla órákat tarok (2x45 perc), .

Elsősorban DÉLELŐTT, illetve HÉT VÉGÉN tartok magánórákat.

Az órák időpontját a tanulóval egyeztetem, az itt szereplő időpontok csak tájékoztató jellegűek.

Megkeresést az itt megadott telefonszámon várok.

Ha érdekli, mi a véleménye sikeres tanítványaimnak rólam , kérem, kattintson az adatlapomon szereplő VÉLEMÉNYEK opcióra.

  HKSzCsPSzV
DE
 
DU
 
 
 
 
 
 
 
E
 
 
 
 
 
 
 
Angol  
(általános)
4500 Ft/45'
Angol  
(nyelvvizsga)
4500 Ft/45'
Angol  
(egyetemi)
4500 Ft/45'
Olasz  
(általános)
4500 Ft/45'
Angol  
(korrepetálás)
4500 Ft/45'
Angol  
(középfok)
4500 Ft/45'
Angol  
(felsőfok)
4500 Ft/45'
Olasz  
(kommunikációfejlesztés)
4500 Ft/45'
Vállalok: online oktatást, fordítást, tolmácsolást
Felkészítek: OKJ-ra, érettségire, nyelvvizsgára, pótvizsgára
Oktatási módszerem: önálló munka, házifeladat, részletes magyarázat, stabil elméleti alapok, gyakorlatorientáltság
Stílusom: tegeződő, szigorú
Otthon fogadok:
Szeged
BKV megközelítés:

Kovács Tímea Matematika magántanár

Kovács Tímea matematika magántanár adatai
Kovács Tímea
Matematika magántanár
Világszerte

Digitalizáló táblával online

ELTE okleveles matematika tanár vagyok, húsz év középiskolai gyakorlattal. Nagyon szeretek tanítani.

Oldott légkör, következetesség, fokozatosság jellemzi az óráimat. Általános iskolai módszertani gyakorlatom is van, így ha szükséges, az elejétől kezdve építjük fel az adott témakört.

Digitalizáló táblát használok online, ezzel a contact óra minőségét nyújtom.

Közös munkánk során több alkalommal, sikerült egy fél év alatt kettő egészet javítani az átlagon - ehhez a Tanuló részéről megvolt az erős elköteleződés.

Számlát adok, és kérem, hogy a Szülő keressen.



  HKSzCsPSzV
DE
 
 
 
 
 
 
 
DU
 
 
 
 
 
 
 
E
 
 
 
 
 
 
 
Matematika  
(érettségi)
6000 Ft/50'
Matematika  
(középiskolai)
6000 Ft/50'
Matematika  
(középiskolai felvételi)
6000 Ft/50'
Vélemények
Oktatási gyak.: 20 év
Vállalok: online oktatást
Felkészítek: érettségire, pótvizsgára
Oktatási módszerem: önálló munka, részletes magyarázat, stabil elméleti alapok, gyakorlatorientáltság
Kedvenc témám: Algebra, Geometria, Koordináta geometria
BKV megközelítés:

Sziráki Katalin Angol magántanár

Sziráki  Katalin angol magántanár adatai
Sziráki Katalin
Angol magántanár
Budapest, Világszerte

Angol és francia nyelv oktatás, vizsga felkészítés

Kedves tanulni vágyók!
Nagy szeretettel, sok tapasztalattal és türelemmel, mint angol nyelv fordító, várom leendő tanítványaimat kellemes hangulatú, igényre szabott óráimra, minden korosztályból.
Tananyagokat saját magam is készítek a rendelkezésre álló könyvek mellett, tetszés, igény és szint szerint. Francia és angol nyelv egyidejű gyakorlása is megoldható.
Személyes órák díja eltérhet a fenn meghirdetett díjaktól.
  HKSzCsPSzV
DE
 
DU
 
 
E
 
 
Angol  
(nyelvvizsga)
6000 Ft/60'
Francia  
(középfok)
4000 Ft/45'
Vélemények
Oktatási gyak.: 15 év
Vállalok: online oktatást, fordítást, tolmácsolást
Felkészítek: ECDL-re, OKJ-ra, érettségire, egyetemi vizsgára, nyelvvizsgára, pótvizsgára
Oktatási módszerem: önálló munka, házifeladat, részletes magyarázat, stabil elméleti alapok, gyakorlatorientáltság
Stílusom: laza, tegeződő
Otthon fogadok:
Bp.,IV. ker.
BKV megközelítés:
M3
20E, 30E, 24
14
Szentendrei hév

Molnár György Zongora magántanár

Molnár György zongora magántanár adatai
Molnár György
Zongora magántanár
Érd

Harmonika / Zongora / Zeneelmélet-oktatás

Lyra-díjas harmonikaművészként zenét tanulni vágyóknak kínálok képzési lehetőséget.

Képzések:
- HARMONIKA (8.000 Ft/óra)
- ZONGORA (8.000 Ft/óra)
- ZENEELMÉLET /szolfézs, felkészítés szakirányú felvételire/ (8.000 Ft/óra)

Amit kínálok:
- EGYÉNI FOGLALKOZÁS / a hatékonyság és a dinamikus fejlődés érdekében; a tanmenet így teljesen egyénre szabott, mindenki tudásának, képességének megfelelően haladhat.
- KORHATÁRBELI MEGKÖTÉS NINCS / jelenleg 3-80 éves korig vannak tanítványaim
- ELŐFELTÉTEL NINCS / kezdőtől haladó szintig bárki jelentkezhet. komoly- és könnyűzenei érdeklődéssel egyaránt
- FELVÉTELI ELŐKÉSZÍTÉSt is vállalok / zenei közép- és felsőoktatási intézmények felvételi követelményei alapján
- ONLINE OKTATÁSra is lehetőség van

Vannak, akik saját szórakoztatásukra fejlesztik magukat és vannak, akik professzionális szinten tanulnak, hiszen több zenei felsőoktatásban résztvevő tanítványom is van, de a cél mindenkinél ugyanaz: hatékony módszerekkel teljesen egyénre szabott tanrenddel a lehető legtöbbet kihozni minden tanítványból, ebben tudok segítséget nyújtani Önnek.

Várom jelentkezésüket,
Molnár György
  HKSzCsPSzV
DE
 
DU
 
 
E
 
 
Zongora  
(felnőttoktatás)
8000 Ft/60'
Harmonika  
(felnőttoktatás)
8000 Ft/60'
Zeneelmélet  
(felnőttoktatás)
8000 Ft/60'
Vélemények
Oktatási módszerem: részletes magyarázat, stabil elméleti alapok, gyakorlatorientáltság
Stílusom: tegeződő
Otthon fogadok:
Érd
Házhoz megyek:
Bp., XXII. ker., XI. ker.
BKV megközelítés:

Keszler Lászlóné Biológia magántanár

Keszler Lászlóné biológia magántanár adatai
Keszler Lászlóné
Biológia magántanár
Pomáz

Sikeres érettségi, felvételi és pótvizsga felkészítés !

41 éves gyakorlattal, általános és középiskolai tantervismerettel, gyakorló pedagógusként és érettségi elnökként otthonomba várom a tanulni vágyó nebulókat.Online oktatás is lehetséges.
  HKSzCsPSzV
DE
 
 
 
 
 
 
 
DU
 
 
 
E
 
 
 
Biológia  
(középiskolai)
Földrajz  
(középiskolai)
 
Felsős reál tárgyak
4000 Ft/45'
Vélemények
Oktatási gyak.: 41 év
Vállalok: céges, csoportos oktatást
Felkészítek: OKJ-ra, érettségire, egyetemi vizsgára, pótvizsgára
Oktatási módszerem: önálló munka, részletes magyarázat, stabil elméleti alapok, gyakorlatorientáltság
Stílusom: tegeződő, szigorú
Kedvenc témám: Csillagászat, növénytan
Otthon fogadok:
Pomáz
BKV megközelítés:
Szentendrei hév

Lautenbach Krisztina Kémia magántanár

Lautenbach Krisztina kémia magántanár adatai
Lautenbach Krisztina
Kémia magántanár

Online oktatás németből, franciából és kémiából!

Lautenbach Krisztina, az ELTE-n végzett francia-kémia szakos tanár vagyok. Bár a végzettségem franciatanár, a francia mellett németet is tanítok, mivel édesapám német, így a nyelvet közel anyanyelvi szinten beszélem. Tanítási tapasztalattal rendelkezem, tíz éve tanítok. Elsősorban korrepetálást, érettségire és nyelvvizsgára való felkészítést vállalok, de szívesen várom azokat is, akik kezdő szintről szeretnék elsajátítani a francia, illetve a német nyelvet.
Óráimat a házi feladatok, a gyakorlatorientáltság, a részletes magyarázatok jellemzik. A tanulóimnak szeretnék olyan stabil elméleti alapokat adni, amelyek segítségével könnyebben boldogulnak majd az életben, legyen szó egy idegen országról, vagy természettudományi felsőfokú tanulmányokról.
Szeretettel várok minden jelentkezőt, személyre szabott, kellemes hangulatú óráimra, baráti áron.
  HKSzCsPSzV
DE
DU
E
Kémia  
(egyetemi)
5000 Ft/60'
Francia  
(egyetemi)
5000 Ft/60'
Német  
(nyelvvizsga)
5000 Ft/60'
Vélemények
Oktatási gyak.: 7 év
Vállalok: online, céges, csoportos oktatást, fordítást
Felkészítek: érettségire, egyetemi vizsgára, nyelvvizsgára, pótvizsgára
Oktatási módszerem: önálló munka, házifeladat, részletes magyarázat, stabil elméleti alapok, gyakorlatorientáltság
Stílusom: tegeződő
BKV megközelítés:

Ladócki Viktor Analízis magántanár

Ladócki Viktor analízis magántanár adatai
Ladócki Viktor
Analízis magántanár
Budapest

Matematika, Fizika oktatás a belvárosban

Nehezen boldogulsz a matekkal és a fizikával? Szeretnél felzárkózni a tananyagból, osztályozó vizsgára készülsz, és jól jönne a segítség? Érettségi/felvételi előtt állsz, vagy csak szeretnél átfogó ismereteket kapni a fent említett tárgyakból? Közeleg az egyetemi zh, és azt sem tudod, hogyan kezdj neki? Nincs már időd felkészülni az online zh-ra/vizsgára? Keress fel és segítek.

Vállalt tantárgyak:
- Matematika (Általános iskola, Középiskola, Egyetem)
- Analízis 1-2-3 (Egyetem)
- Gazdasági matematika 1-2 (Főleg BGE, de bármelyik másik egyetem is)
- Lineáris algebra (Egyetem)
-Differenciál egyenletek (Egyetem)
-Operációkutatás (Egyetem)
- Numerikus matematika (Egyetem)
-Diszkét matematika (Egyetem)
-Bármilyen matematikai tárgy
- Statisztika 1-2 kézzel és excellel is (Üzleti statisztika, Stat és valszám, Társadalom statisztika, BGE, Corvinus, természetesen bármelyik más egyetem statisztikájában is tudok segíteni)
-Mikro és makroökonómia (Egyetem)
- Pénzügy
- Valószínűségszámítás (Egyetem)
- Mechanika (Középiskola, Egyetem)
- Statika (Középiskola, Egyetem)
- Szilárdságtan (Egyetem)
- Dinamika (Középiskola, Egyetem)
- Végeselem módszer alapjai (Egyetem)
- Hőtan (Egyetem)
- Áramlástan (Egyetem)

A felsorolt tárgyakon kívül más tárgyakkal is kereshetsz, ha küldesz tematikát, vagy órai anyagokat.

EGYETEMISTÁKNAK

Valljuk, be őszintén az egyetemi matekot nem fogod használni a későbbiekben semmire legalábbis az egyetemisták 95%-a biztos, hogy nem fog a munkája során deriválni, integrálni, határértéket számolni. Viszont az egyetemek nagy részén van analízis vagy gazdasági matek, amit teljesíteni kell a diplomához. A tanulók nagy része csak szeretne túl lenni rajta, hogy meglegyen a kettes, és felvehesse az erre épülő tantárgyakat. Én ezt teljesen megértem, és célzottan a vizsgára/zh-ra foglak felkészíteni olyan példákkal, amik előfordulhatnak, nem fogsz fölösleges meséket hallani arról, ami téged nem érdekel. Nem fogok elméletet tanítani neked, mert úgy sem érdekel téged, nem fogok bonyolult levezetéseket alkalmazni, amiket az előadásokon látsz, amikor az előadó teleírja a táblát és mindenki csak vakarja a fejét, hogy ez most mi is volt, ő pedig elégedetten folytatja tovább a következő tábla teleírását. Arról fogsz csak hallani, ami ahhoz kell, hogy átmenj.
Gyertek akár többen is 5-10 fő számára is tudok kényelmesen órát tartani.
Segítek házi feladatok, beadandók elkészítésében.
Ha online zh-t, vizsgát írsz, számíthatsz közben a segítségemre.

RÓLAM

25 éves vagyok, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen végeztem gépészmérnökként. Rengeteg olyan középiskolás dolog volt, ami az egyetemen lett világos számomra, hogy akkor miért is úgy csináltuk, valamint rengeteg olyan dolog is volt, ami az egyetem elején nem volt világos és a végére értettem meg őket. Mivel ezek az élmények viszonylag frissek (nem 20 éve vagy annál régebben érettségiztem), így az adott témakörökben tudom azokat, hogy mik nem világosak a diákok számára és egyből úgy tudom elmagyarázni, hogy nekik ne az egyetem elején kelljen ezekre rájönni, hanem már akkor mikor tanulja ezeket. Tisztában vagyok a jelenlegi felvételi és érettségi követelményekkel, így sok hasznos tippet tudok adni ezekhez. Több éves tapasztalattal rendelkezem, sok embert készítettem már fel sikeres érettségire, felvételire, vizsgára. Koromból adódóan könnyen megtalálom a közös hangot a diákokkal, a diákoknak nincs az nyomasztó érzése mintha iskolában lenne. Nagyon sok hasznos programot, weboldalt tudok mutatni, amik segítségével, sokkal könnyebb az adott anyag megértése, mintha papírra vagy táblára lenne felrajzolva, felírva. Mindenre tudni fogok mondani való életbeli példát is, úgy gondolom, a legtöbb esetben ez hiányzik a matematikai oktatásból, mind általános iskolai, középiskolai és egyetemi szinten is.

ÁRAK

Egyéni felkészítés:
4000 Ft/ 45 perc
8000 Ft/ 90 perc
10000 Ft/120 perc
Ezek az árak online órákra is vonatkoznak.
Csoportos felkészítés:
2-3 fő: 3000 Ft/ /fő/ 45 perc
4 főtől: 2500 Ft /fő/ 45 perc

Helyileg a belvárosban tartom az órákat az Astoria és a Kálvin tér között, ami jól megközelíthető tömegközlekedéssel (2,3,4 metrók, 47,49 villamosok, 5,7,8E,9,15,100E,108E, 110,112 133E, 178,115 buszok, 83 troli mind 1-2 perc sétára tőlem). Amennyiben ez nagyon távol esik tőled, vagy nem is vagy budapesti az sem jelent problémát, ugyanis is tartok órákat.
  HKSzCsPSzV
DE
DU
E
Analízis  
(egyetemi)
4000 Ft/45'
Statisztika  
(egyetemi)
4000 Ft/45'
Gazd.matematika  
(egyetemi)
4000 Ft/45'
Statika  
(egyetemi)
4000 Ft/45'
 
Alsós tárgyak
4000 Ft/45'
 
Felsős reál tárgyak
4000 Ft/45'
Vélemények
Oktatási gyak.: 4 év
Vállalok: online, csoportos oktatást
Felkészítek: érettségire, egyetemi vizsgára, pótvizsgára
Oktatási módszerem: önálló munka, részletes magyarázat, gyakorlatorientáltság
Stílusom: laza, tegeződő
Otthon fogadok:
Bp.,V. ker.
BKV megközelítés:
M2, M3, M4
5, 7, 100E, 115
47, 49

Kelemen Csilla Matematika magántanár

Kelemen Csilla matematika magántanár adatai
Kelemen Csilla
Matematika magántanár
Székesfehérvár

Érthető matek mindenkinek

Üdvözlöm, Kelemen Csilla vagyok. Az ELTE-n szerzett diplomával és sok éves szakmai tapasztalattal vállalom általános iskolások, középiskolások, felvételi, érettségi vagy pótvizsga előtt állók felkészítését matematikából. Kellően fiatal vagyok ahhoz, hogy szót értsek a diákokkal, de megfelelően gyakorlott és következetes, hogy a tananyagot egyszerűen és hatékonyan adjam át. Jó hangulatú óráimon mindig a lehető legegyszerűbb megértésre törekszem. Gyakorlati példákkal és nyomtatott anyag segítségével igyekszem a szükséges rutint felépíteni. Kiemelt hangsúlyt fordítok a "hivatalos puska" és a helyes számológép használatának elsajátítására. Ezek hatására a diáknak sikerélménye lesz, önbizalmat szerez, és rájön arra, hogy nem is annyira szörnyű a matek :) (Talán még meg is kedveli :D)
Helyszín: Székesfehérvár, Belváros
  HKSzCsPSzV
DE
 
 
 
 
 
DU
 
E
 
 
Matematika  
(korrepetálás)
6000 Ft/45'
Matematika  
(általános)
6000 Ft/45'
Matematika  
(érettségi)
6000 Ft/45'
Matematika  
(középiskolai)
6000 Ft/45'
Matematika  
(középiskolai felvételi)
6000 Ft/45'
Vélemények
Felkészítek: érettségire, pótvizsgára
Oktatási módszerem: házifeladat, részletes magyarázat, stabil elméleti alapok, gyakorlatorientáltság
Stílusom: laza, tegeződő
Otthon fogadok:
Székesfehérvár
BKV megközelítés:

Philp Ildikó Angol magántanár

Philp Ildikó angol magántanár adatai
Philp Ildikó
Angol magántanár
Gárdony

Sokéves tanítási gyakorlattal és tapasztalattal rendelkezem az angol nyelv oktatásában. Minden korosztályt tanítottam már, gyerekeket éppúgy, mint felnőtteket és még a senior korosztályt is. Tudom, hogy a különböző korosztályú diákokat más-más módszerrel lehet hatékonyan oktatni, a cél viszont közös, mégpedig, hogy minél jobban és bátrabban kommunikáljunk angolul. Ezt tartom én is a nyelvtanításban elsődleges célkitűzésemnek.
Gárdonyban tartok személyesen órákat, de keress bizalommal az ország egész területéről online órákra :-)

Do you want to learn or improve your Hungarian? I’m a qualified and experienced teacher of Hungarian as a foreign language. Don’t hesitate to contact me if you want to boost your Hungarian.
  HKSzCsPSzV
DE
 
 
 
 
DU
 
 
 
 
E
 
 
 
 
 
 
 
Angol  
(felnőttoktatás)
5500 Ft/60'
Angol  
(általános)
4500 Ft/45'
Angol  
(korrepetálás)
4500 Ft/45'
Angol  
(alapfok)
4500 Ft/45'
Angol  
(alsó tagozat)
4500 Ft/45'
Hungarian_lang.  
 
6000 Ft/60'
Vélemények
Vállalok: online oktatást
Otthon fogadok:
Gárdony

Nagy Tunde Olasz magántanár

Nagy Tunde olasz magántanár adatai
Nagy Tunde
Olasz magántanár
Világszerte

Online olasz tanfolyamok egyenesen Olaszorszagból! Autentikus tanulási élmény.

Sok éves tapasztalattal rendelkező diplomas olasz tanár és fordító vagyok és több éve Olaszországban élek és dolgozom, ahol az olasz nyelvet nemcsak tanítom, hanem mindennapi életem részeként használom. Az itt szerzett tudásom és kultúrális tapasztalataim hozzájárulnak ahhoz, hogy valódi, élettel teli és autentikus tanítási élményt nyújtsak a diákoknak. Célom, hogy minden diák számára inspiráló és hatékony oktatási környezetet teremtsek.

Szereted az olasz kultúrát és szeretnél olaszul tanulni? Most itt a lehetőség.
Online olasz tanfolyamok, korrepetálás, beszédcentrikus és interaktiv oktatás, személyre szabott, flexibilis tanórák zenével és videókkal "fűszerezve".
Az olasz nyelv és kultúra iránti elkötelezettségem mély és szenvedélyes, és mindig izgatottan osztom meg ezt a szenvedélyemet a diákokkal.
Az oktatásban úgy hiszem, hogy az élményalapú tanulás, a gyakorlati alkalmazás és a kreatív megközelítés segíti a diákokat a legjobb eredmények elérésében.
Válaszd a neked leginkább megfelelő opciót.
1️⃣ Egyéni online órák tanárral: Ha személyre szabott tanulást szeretnél.
2️⃣ Kiscsoportos online órák
(2-3 fő részére): Kedvezményes áron
3️⃣ Konzultációs órák: Autodidakta módon tanulsz? Szükséged van útmutatásra? Havonta kétszer lehetőséged van konzultálni.
4️⃣ Csak beszélgetés: Ha már elég jól beszélsz olaszul
5️⃣ Professzionális olasz nyelvtanfolyamok-vizsgafelkeszitès.
  HKSzCsPSzV
DE
 
 
 
 
 
 
 
DU
 
 
 
 
 
 
 
E
 
 
 
 
 
 
 
Olasz  
(felnőttoktatás)
5800 Ft/60'
Olasz  
(csoportos)
2700 Ft/60'
Olasz  
(üzleti nyelv)
7500 Ft/60'
Vélemények
Oktatási gyak.: 15 év
Vállalok: online, céges, csoportos oktatást, fordítást
Felkészítek: ECDL-re, érettségire, egyetemi vizsgára, nyelvvizsgára, pótvizsgára
Oktatási módszerem: önálló munka, házifeladat, részletes magyarázat, stabil elméleti alapok, gyakorlatorientáltság
Stílusom: laza, tegeződő
BKV megközelítés:

Tormáné Hosszú Ivett Angol magántanár

Tormáné Hosszú Ivett angol magántanár adatai
Tormáné Hosszú Ivett
Angol magántanár
Kaposvár

Angol és német oktatás Kaposváron

Angol és német kis csoportos és egyéni oktatást vállalok Kaposváron. Valamint magyar, mint idegen nyelv oktatását is.
  HKSzCsPSzV
DE
 
DU
 
E
 
Angol  
(egyetemi)
Német  
(egyetemi)
Vélemények
Oktatási gyak.: 10 év
Vállalok: online, céges, csoportos oktatást, fordítást, tolmácsolást
Felkészítek: érettségire, egyetemi vizsgára, nyelvvizsgára, pótvizsgára
Stílusom: tegeződő
Otthon fogadok:
Kaposvár
BKV megközelítés:

Szilágyi Krisztina Orosz magántanár

Szilágyi Krisztina orosz magántanár adatai
Szilágyi Krisztina
Orosz magántanár
Világszerte

OROSZ MINDEN SZINTEN vagy/és NÉMET STABIL ALAPOK

KEDVES LEENDŐ TANÍTVÁNYOM!

Amit rólam érdemes tudnod, az az, hogy két dolgot nagyon szeretek:
az oroszt minden mennyiségben és érthetővé tenni nehéznek tűnő dolgokat. Ez utóbbit az orosz és a német nyelv tanítása közben előszeretettel alkalmazom.

Amennyiben úgy döntesz, hogy velem szeretnél egy stabil és a való életben is használható nyelvtudásra szert tenni, akkor a következőkre számíts:

- A BESZÉDKÉSZSÉGED ÉS A HALLÁSÉRTÉSED fejlődésére
- Gondolataidat SZABADON ÉS KÖNNYEDÉN ki fogod tudni fejezni
- BÁTRAN fogsz megszólalni oroszul
- INGYENES TANANYAGOKAT BIZTOSÍTOK
- HATÉKONY MÓDSZEREKKEL tanítok
-Nyelvvizsgára, érettségire való felkészítés
-Korrepetálás.

Legfőbb célom: ÖRÖMMEL VEGYÉL RÉSZT AZ ÓRÁIMON ÉS TUDD HASZNÁLNI AZ OROSZT AKÁR EGY LEENDŐ MUNKAHELYEDEN IS!

És ne feledd: Minél több nyelven beszélsz, annál több ember vagy!

ÖRÖMMEL VÁROM A JELENTKEZÉSED!
  HKSzCsPSzV
DE
 
 
DU
 
 
E
 
 
Orosz  
(korrepetálás)
5500 Ft/60'
Orosz  
(alapfok)
5500 Ft/60'
Orosz  
(középfok)
5500 Ft/60'
Orosz  
(nyelvvizsga)
5500 Ft/60'
Orosz  
(felsőfok)
5500 Ft/60'
Német  
(alapfok)
4500 Ft/60'
Vállalok: online oktatást
Felkészítek: érettségire, nyelvvizsgára
Oktatási módszerem: részletes magyarázat, gyakorlatorientáltság
Stílusom: tegeződő
Otthon fogadok:
Világszerte
BKV megközelítés:

Kecskés László Földrajz magántanár

Kecskés László földrajz magántanár adatai
Kecskés László
Földrajz magántanár
Biatorbágy

Megbuktál ? Segítek !

Megközelítések és irányzatok jöttek-mentek az oktatásban az utóbbi 30 évben, módszerem mégis eredményes maradt.

Ne aggódj, minden megtanulható !

  HKSzCsPSzV
DE
 
 
 
DU
 
 
 
E
 
 
 
Földrajz  
(általános)
1500 Ft/45'
Földrajz  
(középiskolai)
1800 Ft/45'
Történelem  
(korrepetálás)
1500 Ft/45'
Vélemények
Oktatási gyak.: 30 év
Vállalok: csoportos oktatást
Felkészítek: érettségire, pótvizsgára
Oktatási módszerem: részletes magyarázat, stabil elméleti alapok, gyakorlatorientáltság
Stílusom: tegeződő, szigorú
Kedvenc témám: Földrajzi zonalitás és következményei
Otthon fogadok:
Biatorbágy

Balogh Márk Angol magántanár

Balogh Márk angol magántanár adatai
Balogh Márk
Angol magántanár
Jászárokszállás

Nyelvtanári végzettség és angol anyanyelvi területen szerzett tapasztalat

Miért hívj engem segítségül az angol nyelv elsajátításához?
- Angoltanári végzettségem van, amit a Szegedi Tudományegyetemen szereztem.
- Több, mint 10 éves angol nyelvtanári tapasztalattal rendelkezem középiskolai-, nyelviskolai-, és magántanárként.
- 4 évet töltöttem Angliában, hogy az angol nyelvet és kultúrát még mélyebben megismerjem.
- Bevált, hatékony módszerrel és tananyaggal tanítok, jó hangulatú órákon, célként általában valamilyen nyelvvizsgát megjelölve (BME, EURO, stb.).
- Sok elégedett tanítványom és sikeres nyelvvizsgázóm volt az elmúlt években, olyan is akadt, aki az óta maga is nyelvtanár lett.
- Egyéni igények alapján is vállalok eredményközpontú felkészítést, legyen az korrepetálás, kommunikációs készségek fejlesztése, nyelvtani rendszerezés, külföldi munkára - vagy akár állásinterjúra készülés.
- Az elsõ alkalom ingyenes, ahol megbeszéljük, milyen célt szeretne elérni a tanuló, és a szintfelmérés után meghatározzuk, hogy ehhez milyen út vezet.
  HKSzCsPSzV
DE
 
 
 
DU
 
 
 
 
E
 
 
Angol  
(általános)
3000 Ft/60'
Vélemények
Vállalok: online oktatást
Felkészítek: érettségire, nyelvvizsgára
Stílusom: tegeződő
Otthon fogadok:
Jászárokszállás
BKV megközelítés:
Munka Magyarországon